Keményebb büntetés, kevesebb bűnözés?

A 2010-es kormányváltást követően a kormányzati kommunikáció egy rendpárti, jó közbiztonság megvalósítására törekvő államról szólt, ahol az egyének biztonságérzetét nem csorbítják a felderítetlenül maradt bűncselekmények, ahol az utcákon és a közterületeken látható és látványos a rendőri jelenlét, és ahol mindenki biztonságban tudhatja személyét és tulajdonát. A rend megteremtésének eszköze a kormány szerint nem más, mint a szigorú és azonnali, represszív szankció, amely kivonja a társadalomból az elkövetőt és alkalmas arra is, hogy a jövőben visszatartsa őt az ismételt elkövetéstől. Ezt a törekvést érzékelhetjük az április közepén hatályba lépő új szabálysértési törvényben is – amely szinte korlátlanul megnyitja az elzárással való szankcionálás lehetőségét –, de méginkább nyilvánvalóvá válik, ha áttekintjük a nemrég társadalmi egyeztetésre bocsátott büntető törvénykönyv tervezetét.

Az önvédelem lehetősége

Az új törvény nemcsak az állam szigorával fenyegeti a bűnözőket, hanem kiszélesíti a jogos védelem alkalmazásának lehetőségét, vagyis lehetővé teszi, hogy ha valaki élete vagy javai ellen törnek, a megtámadott akár a támadónál jóval aránytalanabb fellépéssel is válaszolhasson. Eddig ugyanis nem volt egyértelmű a hazai bíróságok álláspontja ebben a kérdésben, hiszen egyes esetekben, így ha elmebeteg vagy részeg ember támadott meg valakit, a sértettnek nem volt jogszerű módja a védekezésre, mivel elsősorban azt várták el tőle, hogy térjen ki a támadó elől, vagyis passzív magatartással „védekezzen”, mérlegelje a cselekedete következményeit. Valóban, a vagyon elleni támadások rombolják az érintettek közbiztonságba vetett hitét, és egyre több az olyan állampolgár, aki a saját maga – nem feltétlenül jogszerű – eszközeivel próbál védekezni például a betörők, tolvajok ellen. De a szankciók szigorítása sem feltétlenül üdvözítő válasz a bűncselekményekre, ugyanis a kisebb súlyú vagyon elleni jogsértéseknél volna lehetőség más megoldásra is.

Büntető szankciók helyett

A tevékeny megbánás és a jóvátételi munka, tehát a mediáció alkalmazásának kiszélesítése a büntetőügyek területén régi hiányossága a magyar jognak. Pedig az Európai Unió Tanácsának a büntetőeljárásban a sértett jogállásáról szóló, 2001. március 15-i 2001/220/IB számú kerethatározatának 10. cikke értelmében minden tagállamnak törekednie kell arra, hogy ösztönözze a sértett és az elkövető közötti közvetítést, valamint köteles biztosítani azt, hogy a közvetítés eredményeként létrejött megállapodásokat a büntetőügyekben vegyék figyelembe.

A jóvátételi munka alkalmazása egyes kisebb súlyú jogsértéseknél reális lenne. A bíróság ebben az esetben egy évre elhalasztja a büntetés kiszabását, ha az egy év alatt az elkövető legalább ötven, legfeljebb kétszázötven óra időtartamban állami vagy önkormányzati intézményben (pl. iskola, kórház) jóvátételi munkát végez 50-250 óra időtartamban, majd annak az intézmény vezetője általi igazolása esetén megszűnik a büntethetősége. Ha azonban az elkövető a jóvátételi munka elvégzését nem tudja megfelelően (az intézet vezetőjének aláírásával) igazolni, a bíróság büntetést szab ki.

A jóvátételi munka teljesítését az előkészületben levő új büntető joganyag is tartalmazza, de eszerint mindig állami intézményben vagy közintézményben kerülne sor a végrehajtására, ezért a sértett nem feltétlenül számíthat személyes jóvátételre, az őt közvetlenül ért kár kompenzálására. A közösséget ért sérelmek esetén (tipikusan ilyen a garázdaság, rongálás, akár egy graffiti elhelyezéséből adódóan) viszont hasznos lenne, ha ilyen kártalanítási forma keretein belül állítanák helyre az okozott károkat.

A várható eredmény

A jóvátételi munka bevezetésének különösen a fiatal elkövetők esetében lenne haszna, mert egyes garázda jellegű bűncselekmények, kisebb értékre elkövetett rongálások esetén a fiatalkorúak számára visszatartó erővel bírhat ez a szankció, amely nem jelentene a büntetőper tárgyalásával együttjáró megszégyenülést, és lényegesen olcsóbb és hasznosabb volna a társadalom számára is, mintha börtönbüntetéssel sújtanák a fiatalokat. Ugyanakkor az őket esetlegesen fogadó szervezetekről nem tudható, hogy mennyire készültek fel a fiatal munkavállalók alkalmazására, és azt is figyelembe kell venni, hogy az új közoktatási törvény is kötelezővé teszi – más céllal – az önkéntes munkát az érettségi előtt álló fiataloknak, miközben egyelőre ennek a szervezeti háttere is kidolgozatlan. A jelenlegi, a bűnelkövetésre kizárólag rendészeti és hatósági eszközökkel reagáló büntetőpolitikát figyelembe véve azonban kevés az esély arra, hogy Magyarországon meghonosodjon ez az Európa-szerte elterjedt jó gyakorlat.