Eutanázia: alapvető emberi jog vagy bűncselekmény?

Magyarországon jelenleg csak a döntés passzív formája lehetséges, azaz a beteg tudatosan visszautasíthatja a gyógykezelést. Ilyen esetben akár több évig tartó fájdalmas, sokszor magatehetetlen állapot várhat a páciensre, mely megfosztja attól, hogy emberi méltósága birtokában vethessen véget szenvedéseinek.

A TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) részletesen foglalkozik a témakörrel, említve, hogy 1998 előtt Magyarországon nem létezett a jelenlegihez hasonló betegjogi törvény, így a jogszabály létrejötte nagy lépést jelent a nyugati társadalmak értékrendje felé. A törvény azonban, bár elvileg biztosítja a passzív eutanázia lehetőségét, a gyakorlatban erősen korlátozza, szinte ellehetetleníti a halálhoz való jog érvényesítését. Az önkéntes passzív eutanázia hazánkban abban nyilvánul meg, hogy a cselekvőképes beteg eldöntheti, igénybe veszi-e az egészségügyi ellátást. Az életmentő vagy életfenntartó beavatkozásokat, kezeléseket azonban csak gyógyíthatatlan, rövid időn belül halált okozó betegségben szenvedő páciens utasíthatja vissza. Ehhez is többlépéses procedúra szükséges, a döntés nem csupán a beteg nyilatkozatán, de egy orvosi bizottság bírálatán is múlik. A páciens továbbá nem utasíthatja vissza a kezelést, ha állapotos, és várhatóan képes a gyermek kihordására. Egy, a Magyar Nemzetnek nyilatkozó orvosjogász azt is hozzátette: a törvény értelmében az ellátást végző személyzet köteles kísérletet tenni arra, hogy megváltoztassa a kérvényező beteg álláspontját.

Tabuk és viták kereszttüzében

Magyarország tehát nem könnyíti meg a passzív eutanáziát választók dolgát sem, ami többek között a hazai politikát uraló konzervatív, keresztényi értékrendre vezethető vissza. A kereszténység szerint az öngyilkosság minden formája bűnnek számít. Kérdés azonban, egy elméletileg szekularizált államban előnyös-e, ha az emberi életről szóló jogokat vallási alapú értékek határozzák meg.

A Medián 2013-as felmérése szerint a 30-39 éves korosztály fogadja el leginkább az eutanáziát, 73 százalékos aránnyal. Korcsoporttól függetlenül a felsőfokú végzettséggel rendelkezők kétharmada támogatja a kegyes halál lehetőségét. Az eutanázia tehát széles körben ismert és elismert opció lehetne, ha az állam nem tabuként kezelné – ez nem csupán hazánkra, de a világ országainak többségére is igaz. A gyógyíthatatlan betegek életének befejezése – földrajzi helyzettől és történelmi kortól függetlenül – mindig is parázs vita tárgya volt. A kegyes halál kérdéskörével, annak erkölcsi hátterével Szókratész és Platón kora óta foglalkozik az emberiség, a XX. századra pedig létrejöttek az eutanázia legalizálásáért küzdő mozgalmak.

Hospice: elmélet és valóság

Bár a hippokratészi eskü az élet tiszteletén és megőrzésén alapszik, egy súlyos fájdalmakkal élő, gyógyíthatatlan beteg életben tartása fontos etikai kérdéseket vet fel. A páciens saját teste felett gyakorolt autonómiáját, alapvető emberi és szabadságjogait figyelembe véve a méltóságteljes, fájdalommentes halál sokkal elfogadhatóbb opció lehet, mint az éveken át tartó szenvedés. Fontosnak tartom leszögezni, hogy akár támogatjuk az eutanázia intézményét, akár nem, a lehetőség biztosítása kulcsfontosságú lenne. Különösen igaz ez a magyarországi hospice (a haldokló, elsősorban daganatos betegek életminőségét javítani hivatott szolgálatok) anyagi támogatottságát elnézve.

Ahogy a WHO (Egészségügyi Világszervezet) is kimondta 1980-ban, az eutanázia intézményére a modern palliatív kezelés nyújt megfelelő alternatívát. Olyan államokban azonban - mint például Magyarországon -, ahol a palliatív terápia, azaz a haldokló páciens összetett testi, lelki és szociális ellátása nem a szükséges színvonalon biztosított, a gyógyíthatatlan beteg szenvedésének enyhítése szűk korlátok közé szorul. A megfelelő felnőtt- és gyermek-hospice egyaránt elengedhetetlen ahhoz, hogy a betegek életének végső időszaka méltóságteljes és kevésbé fájdalmas legyen, ezáltal kevesebben kívánják a halált. Ám jelenleg Magyarországon csupán 300 férőhely adott a palliatív terápiát választó páciensek számára. Viszonyításképp, hazánkban körülbelül 300.000 daganatos beteg él, számuk évről évre nagyobb mértékben növekszik. A hospice-ellátás folyamatos anyagi nehézségekkel, a munkaerő és az állami támogatás hiányával küzd. 2017-benmegdöbbenést váltott ki a hír, miszerint finanszírozási problémák miatt bezárásra kerülhet az ország egyetlen felnőtt hospice-háza, melyet a Magyar Hospice Alapítvány működtet. Még elkeserítőbb, hogy a 300 ágy fennmaradó, nagyobb részét az MHA pénzügyi erőforrásainál is szűkösebb keretből tartják fenn.

Ha tehát a szakszerű fájdalomcsillapítással, humánus bánásmóddal, jobb életminőséggel járó ellátás nem elérhető a többség számára, embertelen megtagadni a kegyes halál lehetőségét a gyógyíthatatlan betegektől. A 21. században, ahol az egyén számára több lehetőség adott, mint korábban bármikor, érdemes lenne bűn helyett opcióként tekinteni arra, ha a beteg legálisan és megfelelő körülmények között vetne véget szenvedéseinek. A szabadság és a méltóság alapvető pillérek életünk során – ideje lenne a halálban is annak tekinteni őket.