A Jobbik jövője

Az új arculat

A párt a 2018-as magyarországi országgyűlési választásoknak is ezen új irányelvek mentén vágott neki. Azonban a politikai közhangulat és a társadalmat belülről elemésztő szociális feszültség következtében képtelen volt átütő sikereket elérni. Mindezek ellenére a jobboldali párt kis mértékben képes volt növelni parlamenti mandátumainak számát, és – a 2014-es választásokkal ellentétben – egy egyéni választókerületi mandátumra is szert tett Fejér megye 4. számú választókerületében, Dunaújvárosban. Bár valamilyen szemszögből nézve ez önmagában is egyfajta politikai sikerként lehetne elkönyvelhető, véleményem szerint az az erkölcsi üzenet, amelyet a Jobbik mérséklődésével kívánt átadni mind a szavazópolgárok, mind a világ összes többi szélsőséges pártja és politikai csoportosulása számára, sokkal fontosabb érdemként emelhető ki a párt pozitív aspektusainak hosszú listájából.

A helyes úton

Sok mindent lehet mondani a Jobbikról, többen úgy gondolják, hogy sokféle negatív jelzővel is lehet illetni ezt a pártot. Én is úgy gondolom, hogy bár számtalan erényt és eredményt tudhat magáénak, története során sajnos volt pár olyan lépése is, melyekre helytelen volna nem hibaként visszatekintenie. De arculat és elvbéli változásai után, ha valaminek, rasszistának és antiszemitának semmiképpen sem lehet már nevezni a Jobbikot.

Véleményem szerint a Jobbik Magyarországért Mozgalom már nem az a párt, amely egykoron, létezésének korai szakaszában volt. Tagjai – de tapasztalatom szerint szavazói nagy hányada sem – skandálja már pártrendezvényein az antiszemita szlogeneket, a nemzetiségieknek pedig már nem kell attól félniük, hogy mi lenne, ha a Jobbik kormányra kerülne, mert a válasz az, hogy semmiféle megkülönböztetés nem érné őket. A Jobbik mára már nem az a párt, a történelem szélsőjobboldali erőivel való összehasonlítása pedig teljességgel értelmét veszítette. A Jobbik nem náci párt, politikusai nem szövögetnek titokban népirtási terveket, és nem kívánnak senkit sem fizikailag, sem lelkileg vagy anyagilag megsemmisíteni.

Inkább remény, mint gyűlölet

A Jobbik őszinte mérséklődésének talán egyik legerősebb bizonyítéka a párt 2018-as kampánytevékenysége, az ez időszakban kiadott kampányvideói és egyéb politikai tartalmú hirdetményei voltak. Csak nézzük meg a nyugdíjasokról szóló vagy a fiataloknak szóló kampányvideóit – megtekintésük alatt a gyűlölet a legutolsó szó, amely az eszünkbe fog jutni. Ezen videókból saját véleményem szerint nem árad semmi más csak a remény egy jobb jövő iránt. Egy jobb jövő iránt, ahol a magyarországi politikai elit végre felhagy kleptokrata, a társadalmat totális mértékben kizsákmányoló politikai magatartásával. Ahol az idősebb generációknak nem kell nap mint nap attól rettegniük, hogy mikor fognak korai halált halni a nem megfelelő egészségügy miatt, és ahol a fiataloknak nem kell elmenekülniük hazájukból egy élhetőbb jövő reményében, hanem itthon is támogatják őket, ahelyett, hogy másodlagos állampolgárnak kellene érezniük magukat, pusztán életkoruk miatt.

De persze nem kell szemet hunynunk a Jobbik által kibocsátott negatív töltetű kampánytermékek felett sem, ám azok véleményem szerint még csak össze sem hasonlíthatók a jelenleg regnáló kormánypárt gyűlöletpolitikájából áradó tömeges médiamanipulációval és ellenségkép-szítással.

A Jobbik negatív kampánya nem absztrakt ellenségképeken alapul, hanem az egyszerű emberek józan esze által is észlelhető mindennapi igazságtalanságokon és kormánypárti korrupciós eseteken. Legyen szó az Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios-botrányról, a kormány migrációs politikájával szöges ellentétben álló letelepedési kötvények ügyéről, vagy Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester pénzügyi mesterkedéseiről, és még sorolhatnám. Melyik tisztességes magyar polgár vagy tisztességes ellenzéki párt lenne képes szó nélkül elmenni ezen ügyek és korrupciós botrányok mellett? A Jobbik Magyarországért Mozgalom nem is hunyt szemet ezen problémák felett. Igenis szót emelt ezekben az ügyekben és minden jogi és pénzügyi áskálódás ellenére – képességeihez mérten, amennyire csak ez lehetséges volt – a Fidesz által uralt médiatenger felszínén tartotta a fent említett botrányos ügyeket, egészen az országgyűlési választások napjáig.

Elvhűség és kitartás

A 2018-as országgyűlési választások már lezajlottak. A Jobbik Magyarországért Mozgalom, ahogyan a teljes ellenzék is, totális vereséget szenvedett a Fidesz kétharmados többségével szemben – így a szerepük a magyar politikai közéletben gyakorlatilag teljességgel értelmét veszítette. Legyünk őszinték és realisták: kimondhatjuk, hogy az ellenzéki pártok politikai befolyása a nullára redukálódott. Úgy érzem, ennek ellenére – valamint annak ellenére, hogy Vona Gábor pártelnök lemondott – a párt képes volt, legalábbis elveiben, megőrizni integritását, és megkockáztatom, méltóságát is. Sokan azt gondolták, hogy egy ilyen súlyos parlamenti vereség esetén a párt vissza fog térni radikális múltjához, és újra a Toroczkai László féle politikusok fogják uralmuk alá hajtani a mérséklődött jobboldali ellenzéket, ám ez – legalábbis a cikk megírásának időpontjában – még nem történt meg. A párt új elnöke Sneider Tamás, teljességgel „létjogosultság nélkülinek” nevezte a Toroczkai László által kiötlött „Mi magunk!” névvel megcímzett, párton belüli platformalkotási kísérletet. Ezzel gyakorlatilag kijelentette, hogy ő sem, és pártja többi tagja sem kíván visszatérni egykori politikai imázsukhoz, és továbbra is a mérsékelt politikájuk folytatása mellett kötelezik el magukat – legyen ennek bármilyen következménye is. Ha más nem, ez önmagában is elég bizonyítékul szolgál számomra amellett, hogy a Jobbik egy erkölcsileg helyes, még ha politikailag nem is túlzottan sikeres útvonalon jár. Számomra ez a fontosabb.