Magyarország a külföld címlapjain: reális, vagy eltúlzott bírálatok?

"Magyarország a diktatúra felé halad”. „Az országot a félelem uralja”. „Veszélyben a demokratikus intézmények”. – ez csupán néhány gondolat abból a számtalan cikkből, mely a Fidesz-KDNP hatalomra kerülése óta megjelent a nemzetközi sajtóban hazánkról. Az Orbán-kormány talán első olyan intézkedése, amely Európa szerte nagy port kavart, a médiatörvény volt. Ezt követte a visszaható hatályú jogszabályok megalkotása, a magánnyugdíj-pénztárak államosítása és végül az új alkotmány, melyet a kormánypárt kétharmadának köszönhetően könnyen megszavazott, annak ellenére, hogy az ellenzék hevesen tiltakozott az alaptörvény módosítása ellen.

Magyarország a címlapokon

Ezeket a demokratikusnak éppen nem nevezhető lépéseket természetesen a külföldi sajtó sem hagyta szó nélkül, így Magyarország – rá nem jellemző módon – sorozatosan a legnevesebb nemzetközi lapok címoldalaira került. Csakhogy ezeknek a publikációknak nagy része éles hangú, negatív kritika, melyek gyakran meglepő pontossággal és precizitással számolnak be a hazánkban történő politikai és társadalmi eseményekről. Csak néhány példát említve, a New York Times egyik cikkében Magyarországot hozza fel példaként, mikor arról ír, hogy (még Európa közepén is) milyen törékennyé válik a demokrácia, mikor a kormány visszaél parlamenti többségével. A Le Monde című francia napilap számos cikkében arról ír, hogy Magyarországon egy autoriter rendszer kezd el kiépülni, és hogy az Európai Unió szégyenfoltjává váltunk. Függetlenül attól, hogy jobb- vagy baloldali, gyakorlatilag az összes európai és amerikai lap hangot adott aggodalmának a magyar demokráciát illetően.

A kormány elutasító válasza

Bár a nemzetközi nyomás egyre nagyobb mértékben nehezedett Magyarországra, az Orbán-kormány részéről mégis olyan nyilatkozatokat hangzottak el, hogy a külföldi sajtóban megjelent cikkek alaptalan rágalmak, melyek nem valós tényeken alapulnak, és amelyek súlyos tárgyi tévedéseket tartalmaznak. Tény, hogy még a legnagyobb lapokban is előfordulnak olyan írások, amelyek nem minden ponton egyeznek a valósággal, hangnemük esetleg túlzó és szenzációhajhász. Akad biztosan olyan publicisztika is, amely kifejezetten elferdítik a tényeket. Ezek alapján azonban nem általánosíthatunk, mondván, hogy minden cikk kacsa, aljas rágalom. Számos olyan írás látott napvilágot, amelyet gondos kutatómunka előzött meg, és amelyet nagy szakértelem jellemez. Ilyen például Kim Lane Scheppele elemzése, amely Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász blogján jelent meg. Ebben a cikkben Scheppel – tételesen felsorolva a magyar demokráciát veszélyeztető törvényeket és intézkedéseket – arra világít rá, hogy mindezen folyamatok egy egészet alkotnak, a sok kis elem rendszerré áll össze, és ez a rendszer nincs összhangban az Európai Unió és a demokrácia értékrendjével.

A sajtó szerepe: tájékoztatás vagy a politikai hatalmak féken tartása?

Fontos tudni, hogy a sajtónak nem pusztán tájékoztató szerepe van egy demokráciában: a média gyakorlatilag negyedik hatalmi ágként működik, beépülve a fékek és ellensúlyok rendszerébe. Célja tehát az, hogy a szólásszabadság erejével némileg kordában tartsa a politikai erőket, megakadályozva, hogy azok önkényesen gyakorolják hatalmukat. A közvélemény és a tájékozott állampolgár az antidemokratikus hatalmak legnagyobb ellensége, így talán nem olyan meglepő, hogy a Klubrádió, az egyetlen magyar ellenzéki rádió elvesztette frekvenciáját. Egy olyan országban tehát, ahol az ellenzék a kormány kétharmados többsége miatt voltaképpen harcképtelen, és ahol az ellenzéki hangoknak egyre kevesebb tér jut, ott a külföldi sajtónak még nagyobb a szerepe és a felelőssége. Ott, ahol a belső hangoknak el kell hallgatniuk, a külső hangok annál erősebben szólnak.

Múló médiabotrány vagy tartós presztízsvesztés?

A magyar kormány valószínűleg abban bízott, hogy ezek a „médiabotrányok” amilyen gyorsan felröppentek, olyan gyorsan le is csengenek majd. Noha így volt ez az inkább szimbolikus, mint konkrét tartalmi vitát kiváltó médiatörvénnyel, az új alkotmány antidemokratikus pontjain valamint a jegybank függetlenedésének kérdésén már nem lép túl ilyen könnyen az EU, melynek mind gazdasági, mind ideológiai érdeke, hogy Magyarországon stabil legyen a demokrácia. Nemrégiben Olli Reihn, a gazdasági és pénzügyi biztos azt javasolta, hogy vonják meg Magyarországtól az uniós támogatások egy részét, így büntetve az országot azért, mert a kormány a 3%-os hiánycélt csak egyszeri bevételekkel (magánnyugdíjak államosítása, banki különadók) tudta biztosítani, strukturális reformok azonban nem következtek be.

Az, hogy Magyarország ilyen helyzetbe került, nem derült égből villámcsapás. Számos kritika és baljós figyelmeztetés jelent meg a külföldi sajtóban, és talán elkerülhető lett volna a szégyenpad, ha az Orbán-kormány hallgat mások tanácsaira, és komolyan veszi az újságokban megjelenő cikkeket, még akkor is (vagy pont azért), ha azok külföldi újságírók tollából születnek. Bár Orbán Viktor egyre gyakrabban tetszeleg a hazai érdekek és a nemzeti szuverenitás védelmezőjének szerepében, ne feledjük azonban, hogy szuverénnek lenni nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyjuk a külföld figyelmeztető hangját, és az árral szembe úszva, minden áron érvényesítjük az akaratunkat, csak mert a kétharmados többség ezt lehetővé teszi.