Hackertámadások: egy újabb politikai fegyver?

A legutóbbi választási hackelés Franciaországot érte 2017. május 5-én, amikor Emmanuel Macron csapata bejelentette, hogy hackerek az internetre szivárogtattak több gigabájtnyi belső kampánylevelezést. Az azóta elnökké választott politikus kampányát a támadás nem érintette drámai módon, főleg, hogy a kiszivárogtatás csak a kampánycsend előtti órákban történt. A közelmúltban nem ez volt az első eset, hogy feltételezhetően orosz kötődésű hackerek támadásaikkal egy nyugati választás szereplőit célozták meg. Hasonló beavatkozást tapasztalhattunk az Egyesült Államok 2016-os elnökválasztásakor is.

Miért hackelnek az oroszok?

A legtöbb hackertámadást orosz csoportokhoz kötik, a leghíresebb ezek közül a FancyBear csoport, amely a szakértők szerint az amerikai Demokrata Párt és a Macron-kampány elleni támadásokban is részt vett. A nyugati nemzetbiztonsági szolgálatok úgy vélik, a csoportok valamilyen módon az orosz kormányhoz kötődnek, az viszont kérdéses, hogy mennyire irányítja őket a Kreml, vagy az orosz szolgálatok.

Ha helyesek a feltételezések az erős orosz kötődésről, a támadások Oroszország általános dezinformációs stratégiájának részét képezik. Ennek a stratégiának nem feltétlenül az a célja, hogy valamilyen ideológiai propagandát terjesszen, sőt még csak az sem, hogy a neki tetsző jelöltet segítse győzelemre. A fő cél lerombolni a mainstream média és a hagyományos politikai elit hitelességét a nyugati demokráciákban. Ugyanis, ha meginog a tradicionális intézményekbe vetett bizalom, hosszú távon politikai bizonytalanság keletkezhet egy országban, amely adott esetben külső erőknek kedvezhet.

A hackertámadás előnyt is hozhat az áldozatnak

Csábító ugyanakkor az is, hogy egyszerű kampányfogásként tekintsünk a támadások bejelentésére. A „megtámadott” ugyanis felhasználhatja az incidenst arra, hogy ellenfelét illegális technikák alkalmazásával, illetve káros külföldi kapcsolatok ápolásával támadja.

A franciaországi támadás esetében például úgy tűnik, leginkább az áldozat profitált a támadásból. Az adatok a kampány utolsó órájában szivárogtak ki. A franciák többnyire annyit fogtak fel az egészből, hogy vélhetően orosz eredetű ellenséges támadás történt Emmanuel Macron csapata ellen, a rivális Nemzeti Front keze pedig benne lehet a dologban. A furcsa célzások, amelyeket pár nappal előtte Marine Le Pen fogalmazott meg Macronnal szemben az elnökválasztási tévévitában, például,hogy „nehogy hamarosan kiderüljön Önről valami kényes dolog” szintén a Nemzeti Frontra terelik a gyanút. Mindeközben az Emmanuel Macronra nézve kényes információk tartalma már nem került be a köztudatba, a televíziók sem számoltak be a részletekről. Az ügy mindenképpen megér egy vizsgálatot, a háttérről csak ennek eredményei alapján kaphatunk pontos információt. Mindenesetre az amerikai Demokrata Párt elleni támadás kapcsán már lefolytatták a vizsgálatot és az FBI megbizonyosodott arról, hogy orosz támadás történt. Akármennyire értelmetlennek tűnik egy eset, a külföldi hackertámadások sokszor valósak. A politikai ellenfelek azonban megfelelő kommunikációval kivédhetik, vagy javukra is fordíthatják az esetet.

Média nélkül nincs ütős hatás

Több gigabájtnyi információ nyilvánosságra hozatalából önmagában még nem lehet profitálni. A WikiLeaks szivárogtatások idején a nagyközönség már előre feldolgozott dokumentumokat ismerhetett meg, amely jól jelzi, mennyire fontos megfelelően tálalni a megszerzett gigantikus adatmennyiséget. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy legyen olyan hazai média, amely fogékony a hackerek által kiszivárogtatott információra.

Az amerikai elnökválasztási kampány idején a jobboldali médiának volt ideje feldolgozni a kiszivárgott adatokat. Élen jártak ebben a Donald Trump-hoz különösen hűséges médiumok (például Braitbart News) és a közösségi média. A valós adatok közé kerültek hamis információk is, amelyek újabb, nagyobb botrányt keltő híreket generáltak.

A Macron-kampány elleni támadás esetében azonban márleginkább a hacker-támadás politikai korlátait láthattuk. Ha a kiszivárogtatás korábban történt volna, akkor sem biztos, hogy Marine Le Pen kampánya megfelelően ki tudta volna használni. A sikeres akcióhoz ugyanis hiányzott a médiaháttér: a közösségi médiában ugyan jelen van Le Pen, azonban a francia piacot nagyobb részben uralja a mainstream média, mint az amerikait.

Végül játszunk el a gondolattal, hogy nyugati hackerek támadják meg az orosz politikusokat. Ha a nyugati nemzetbiztonsági szolgálatok (vagy hozzájuk köthető csoportok) próbálkoznának hasonló támadással, az orosz kormányzat által közvetlen vagy közvetetten ellenőrzött média, beleértve annak online részét, valószínűleg nem adna túl nagy tereta kiszivárogtatott információknak. A hackertámadások alkalmával kiszivárogtatott adatok igazán a média kezében válnak komoly fegyverré, ezért a támadások hatása nagyban függ a nemzeti kommunikációs környezettől.